A templom építését már 1736-ban megkezdték, fedezet hiánya miatt azonban csupán a szentély készülhetett el. 1771-től báró Bornemissza Ignác, Torda vármegye főispánjának támogatásával hozzáépült a sekrestye, fölötte oratoriummal. A templomot 1784-ben szentelte fel Batthyány Ignác erdélyi püspök a Boldogságos Szűz Mária születésének, azaz Kisboldogasszony tiszteletére. A templom főoltára neobarokk stílusú, a Szeplőtelen fogantatást ábrázoló oltárkép Bartalone Esteban Murillo festménye alapján készült másolat. Tőle jobbra Szent Pál, balra Szent Péter szobra áll, fölötte pedig egy Szentháromság-ábrázolás. A boltozaton látható a Miatyánk kéréseit ábrázoló freskókat a templom 1968-as általános javítása alkalmával, Hatzack Lukácsovits Magda készítette. Az ő tervei alapján készült a szembemiséző oltár 1972-ben. A két mellékoltár Jézus Szíve és Nepomuki Szent János összhangban van a főoltárral. A templomkertben Szent István, Gizella királyné, Rákóczi fejedelem és Petőfi Sándor szobrai állnak. Egy üres talapzatot is találunk, itt Wass Albert szobra állt.